Most jött: elhagyta Ukrajnát az első gabonaszállító hajó
Elhagyta Odessza kikötőjét az első gabonaszállító hajó hétfő reggel.
Elhagyta Odessza kikötőjét az első gabonaszállító hajó hétfő reggel.
A gabonaválságról is egyeztetett az olasz kormányfő és az ukrán elnök.
A növekvő igényekre való tekintettel újraindítják a termelést.
Később lépnek életbe a Brexittel összefüggő változások.
A JCB öt angliai gyárában is újra megkezdődött a termelés.
A XAG újra megnyitotta üzemeit, hogy eleget tudjon tenni a megrendeléseknek.
Fontos lépéseket tett a kormány az árufuvarozás folytonosságának fenntartásáért.
2024 áprilisában a magyar gazdák 33,1 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban.
Már nemcsak időszakosan kell a kullancsokra figyelnie az állattartóknak, hanem egész évben a változó klímának köszönhetően.
Elképesztő mennyiségű élelmiszert importált az Európai Unió ebből az országból 2023-ban.
A Föld országainak át kell alakítaniuk a mezőgazdaságukat és élelmiszeriparukat az élhetőbb jövőért.
Wojciechowski szerint a támogatásnak az ösztönzőkre kellene alapulnia, nem az akadályokra.
Azoknak a termelőknek, akik nem tudnak pályázni vagy azonnal van szükségük a mezőgazdasági eszközökre, jó lehetőség a használt gépek vásárlása.