Szinte teljesen eltűntek a fecskék Magyarországról: kiderült, mi áll a háttérben
2000 és 2010 között a hazai fecskeállomány mintegy 62 százaléka tűnt el, szerencsére a csökkenés az elmúlt 13 évben nem folytatódott.
A vadgerle a galambfélék családjába tartozó növényevő madár, amely hazánkban is rendszeres fészkelőnek számít. Vadgalambnak is szokás nevezni, Magyarországon védett faj.
A vadgerle (Streptopelia turtur) a madarak osztályának galambalakúak rendjébe, ezen belül a galambfélék családjába tartozó faj. A közeli rokon balkáni gerlével együtt vadgalambnak is szokták nevezni. Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.
A vadgerle életmódja
A vadgerle eredetileg az emberi településeken is elterjedt fajnak számított, ám balkáni gerle gyors térnyerése miatt kiszorult ezekről a területekről, és inkább a szántóföldek, külterületek madara maradt. A vadgerle csapatokban keres táplálékot a földeken. Általában elmondható róla, hogy sokkal félénkebb, mint a balkáni gerle. Tavasztól őszig tartózkodik a költőhelyén, aztán Afrika középső részére vonul telelni.
A vadgerle előfordulása
A vadgerle Észak-Írország, Észak-Anglia, Skandinávia, Finnország és Izland kivételével egész Európában költ. Délnyugat- és Közép-Ázsiában, valamint Észak-Afrikában is előfordul. A Szaharától délre eső szavannákon telel át, és áprilisban visszaszáll északra. Ausztráliában és Új-Zélandon is megpróbálták meghonosítani, ám ezek a kísérletek nem jártak sikerrel. Magyarországon április és szeptember között rendszeres fészkelőnek számít, de más időszakban is előfordul.
A vadgerle táplálkozása
A vadgerle táplálékát lágy szárú növények és fűfélék magvai, valamint gyümölcsök teszik ki. Fiókáit az úgynevezett begytejjel táplálja, amelynek előállítására mindkét szülőmadár képes.
A vadgerle fajtái
A vadgerlének általánosan négy alfaját ismerik el: az európai vadgerle Európában, Madeirában és a Kanári-szigeteken él, de egészen Nyugat-Szibériáig megtalálható. A perzsa vadgerle Északnyugat-Afrikától Iránig és Nyugat-Kínáig fordul elő, a szaharai vadgerle a Szahara déli részén található meg, míg az egyiptomi vadgerle Egyiptomban és Észak-Szudánban él.
A vadgerle szaporodása
A vadgerle ivarérettséget egyéves korban éri el, a költési időszak április végétől szeptemberig tart. Évente kétszer költ, a fészekaljba 2 tojás kerül, ezeken felváltva mindkét szülő kotlik 13-16 napig. A vadgerle fiókáit begytejjel eteti, a fiatal madarak a 20. nap után repülnek ki.
2000 és 2010 között a hazai fecskeállomány mintegy 62 százaléka tűnt el, szerencsére a csökkenés az elmúlt 13 évben nem folytatódott.
Óriási felfedezés, egy százhúszmillió éves kínai madárkövület tanúskodik a növények evolúciójáról.
Rekordszámú, több mint ezerháromszáz fehérgólya-fiókát gyűrűztek meg idén az állatvédők az ország 17 vármegyéjében.
Egyre nagyobb igény mutatkozik a hazai prémium galambtermékekre, főként a külső piaci értékesítési területeken.
A vízimadarak etetésének mellőzésére szólította fel a lakosságot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Súlyos bírság vár arra, aki ezekben a védett madarakban kárt tesz, vagy elpusztítja őket.
A megnövekedett költségeket az ágazat régóta képtelen érvényesíteni az átadási árakban.
Nem mindenki van azzal tisztában, hogy mitől és hogyan lesz mindig egészséges a pázsit, illetve mikor érdemes locsolni.
Lengyelország az egyelőre megoldhatatlannak tűnő gabonavita miatt nem szállít több fegyvert Ukrajnának.
Ukrajna szorgalmazza a diplomáciai megoldást Lengyelországgal és Szlovákiával a gabonaexporttal kapcsolatban.
Hűti a kedélyeket az ukrán nagykövet és felhívja a figyelmet a kompromisszumos tervre.
Gyakorlati tippek: utazás, divat, étkezés, technológia
Az afrikai sertéspestis (ASP) terjedésének megakadályozása, a járvány felszámolása mindannyiunk közös felelőssége.