
Hízásnak indulhat a magyar mangalica?
Az elmúlt évek válságsorozata a mangalicásokat is megviselte, most azonban rendeződni látszik a piac, elsősorban az export élénkülése miatt.
A közönséges nünüke a hólyaghúzó-félék családjába tartozó bogár. A nőstények a nagyobbak, ők 3,5 centiméteresre is megnőnek. Réteken, mezőkön és meleg helyeken fordul elő leginkább.
A nünüke jellemzői
A nünükének napsütésben feltűnően csillog fémfényű, sötétkék kitinpáncélja. Európában él, réteken, mezőkön és meleg helyeken fordul elő leginkább. A hártyás szárnya visszafejlődött és a szárnyfedője is kisebb méretű, így nem tud repülni. Nagyméretűek, de ártalmatlanok, azt viszont meg kell említeni, hogy falánk növényevők. A nünüke feje kicsi, rajta két csáp található. A tora kicsi, a potroha viszont a teste többi részének a kétszerese. Egész teste sötétkék és csillogó színű.
A nünüke mérget, a kantaridin nevű anyagot is képesek termelni. Ez a rosszízű, sárgás folyadék egyes, kisebb testű állatok számára, súlyos tüneteket okozó méreg lehet, de az embernek leginkább a bőrére kerülhet, és kisebb hólyagokat okozhat, tehát hólyagokat húz - innen ered, hogy a családját hólyaghúzó-féléknek nevezik. A tápcsatornába kerülve számunkra is méreg lehet a kantaridin, de csak enyhe tüneteket okozhat.
A nünüke szaporodása
A nünüke szaporodása sem mindennapi, hiszen tavasszal, amint előjönnek, nemcsak sürgős táplálkozásba kezdenek, hanem párosodnak is. A hímek nem sokkal ezután elpusztulnak, míg a nőstények laza talajba lerakják a petéiket. A lárvák 4-6 hét múlva kelnek ki, majd felmásznak egy virágra, ahol úgymond „taxira” vár. A „sofőr” egy vadméh lesz, mert ha gyanútlanul arra a virágra száll, a lárva észrevétlenül rákapaszkodik a potrohára.
A lárva így bekerülhet a magányosan élő vadméhek által épített sejtbe, ahová a gondos méh mézet helyezett el utóda számára és oda rakja petéjét. A nünükelárva először a petét falja fel, majd átvedlik egy másik lárvaalakká, s innentől mézen él. Többszöri vedlés és átalakulás után valódi bábbá alakul, amiből már a kifejlett nünüke fog kikelni. Nagyon fontos kiemelni, hogy ne bántsuk őket, több védett nünükefaj él Magyarországon! Természetvédelmi értéke 50 ezer forint.
Az elmúlt évek válságsorozata a mangalicásokat is megviselte, most azonban rendeződni látszik a piac, elsősorban az export élénkülése miatt.
Megkezdődött Budapesten az Európai és Közép-Ázsiai Tudományos és Innovációs Hét a FAO szervezésében.
A magyar gazdák körében is egyre népszerűbb a minimális talajművelés, de nem mindenhol lehet ezt alkalmazni.
Lengyelország eddig sem volt kis szereplő, de most megszilárdította pozícióját az Európai Unió vezető baromfiexportőreként.
Leállította a korábban bejelentett autonóm szállítójárművének fejlesztését a Horsch.
Könnyűszerkezetes acélcsarnokok - gyorsan, kiszámíthatóan, most engedélyezési tervvel
AGRO AIM Hungária Kft. a 10 legjobb európai Precíziós szolgáltató között 2023-ban