Egyre több magyar mond le erről az élelmiszerről: mi történik itt?
A legfrissebb információk szerint jelentősen csökkent tavaly Magyarországon a sörfogyasztás.
A legfrissebb információk szerint jelentősen csökkent tavaly Magyarországon a sörfogyasztás.
Egyre kedveltebbek a prémium és szuperprémium kategóriájú sörök a magyarok körében.
Továbbra is a 2019-es szint alatt a legnagyobb gyártók forgalma.
Nőtt a magyarországi sörgyártók forgalma 2021-ben.
A meleg június és a foci-Eb fogyasztásnövelő hatását nem tudták kimutatni.
Hat a piacra a hőség.
Beveszik maguk közé a kisebb vállalatokat a nagy söripari cégek.
Schillinger Attila az új igazgató.
2024 áprilisában a magyar gazdák 33,1 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban.
Már nemcsak időszakosan kell a kullancsokra figyelnie az állattartóknak, hanem egész évben a változó klímának köszönhetően.
Elképesztő mennyiségű élelmiszert importált az Európai Unió ebből az országból 2023-ban.
A Föld országainak át kell alakítaniuk a mezőgazdaságukat és élelmiszeriparukat az élhetőbb jövőért.
Wojciechowski szerint a támogatásnak az ösztönzőkre kellene alapulnia, nem az akadályokra.
Egyre több energiát kell fordítanunk az időjárási szélsőségek szoros követésén alapuló védekezésekre.
Azoknak a termelőknek, akik nem tudnak pályázni vagy azonnal van szükségük a mezőgazdasági eszközökre, jó lehetőség a használt gépek vásárlása.