Figyelmeztetik a horgászokat: szigorú szabályok léptek életbe áprilistól
Fogási tilalom lépett életbe hat halfajra, négy másiknál pedig még él a korábbi korlátozás.
Fogási tilalom lépett életbe hat halfajra, négy másiknál pedig még él a korábbi korlátozás.
A Magyar Országos Horgász Szövetség január 1-től több lényeges változást vezetett be a Velencei-tavon.
A csukák, balinok és menyhalak után most három helyen is kősüllőket telepítettek a tóba.
Több tilalom is életbe lép tavasszal Magyarországon, amiket a horgászoknak érdemes észben tartaniuk.
Már csak így lehet elvinni a kifogott halakat a magyarországi természetes vizekből.
Az országosnál is nagyobb a szigor a Balatonnál.
A pontyok már szinte egynyaras méretűek.
Az eddigi vizsgálatok természetes jelenségre utalnak.
Sikeresek voltak 2020-ban a haltelepítések.
Az ellenőrzések során több száz, igazolatlan eredetű halra bukkantak.
Ellepték a csukák a Balatont.
Május 1-jétől ismét szabad horgászni a fogassüllőre, a balinra és a sügérre is.
Eljött a fogási naplók leadási határideje.
A balin nyerte a közönségszavazást.
A balin, a domolykó és a kövicsík közül lehet választani.
Régi előítélet, hogy a gazdák minduntalan panaszkodnak, pedig vannak elismerésre méltó tényezők is a magyar mezőgazdaságban.
Szükséges lépést tartani a technika fejlődésével, hiszen modern gépekkel, precíziós gazdálkodással hatékonyan lehet termelni.
Május 23-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport az egyik új agrárkonferenciáját.
2024-ben az előző évhez képest több növénykultúránál is csökkenés volt megfigyelhető a vetésterületben.
Több gyenge pontja is van a magyar mezőgazdaságnak, amiből nehezen ugyan, de ki lehet lábalni.
Egyre több energiát kell fordítanunk az időjárási szélsőségek szoros követésén alapuló védekezésekre.
Azoknak a termelőknek, akik nem tudnak pályázni vagy azonnal van szükségük a mezőgazdasági eszközökre, jó lehetőség a használt gépek vásárlása.