Itt van a nagy terv: ez várhat az erdőkre Magyarországon 2024-ben
Folyamatosan bővül az ország fával borított területe, és ez a következő évben is folytatódni fog
Folyamatosan bővül az ország fával borított területe, és ez a következő évben is folytatódni fog
November 19-ig tart az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett voksolás, három fafaj van versenyben.
Lezárult a nagy verseny, most a Szekszárdi Remete berkenye lett az Év Fája 2023-ban.
A magyar hazai erdők múltjáról, jelenéről és jövőjéről tanácskoztak nemrégiben a szakemberek.
Reneszánszát éli a fa, mint építőanyag, egyre többen használják fel előnyös tulajdonságai miatt.
A Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója lett az Országos Erdészeti Egyesület általános alelnöke.
2023 januárjában indul a Településfásítási Program harmadik üteme, amelynek során több ezer sorfát szállítanak ki.
Nagyon fontos, hogy az erdőgazdálkodók tevékenységük során együttműködjenek a jogászokkal.
Végre kiderült, hogy melyik őshonos fafajta lesz az Év fája 2023-ban Magyarországon.
Most kiderül, hogy a rezgő nyár, a kecskefűz vagy a vénic-szil lesz-e az Év fája?
Nem kell egyből felelőtlen, pusztító erdőirtásra gondolunk.
Elindult az Országos Erdészeti Egyesület kampánya.
Az érdeklődők első lépésként június 10-e és 30-a között regisztrálhatnak.
Sikeres volt az Agrárminisztérium településfásítási programja.
Az erdő a szépség forrása és a természetes körforgás nélkülözhetetlen eleme.
Elindult a "Mi fán terem az erdő?" társadalmi célú kampány.
Még két hétig tart az online szavazás.
Megjelent a Fa Book frissített verziója.
Rengeteg szavazat érkezett a győztesre.
Idén is három fafaj versenyez a kitüntető címért.
Két új agrárkonferenciát is megrendez idén a Portfolio Csoport május 22-én és 23-án.
A talajokból eltűnő szerves anyag sokszor légkörbe kerül, a mezőgazdasági tevékenységből származó szén-dioxid kibocsátás közel 40%-áért a nem megfelelő agrotechnika lehet felelős.
A magyar szabályozás miatt lemarad a technológiai fejlődésben a hazai nemesítés – hangzott el a martonvásári tudományos konferencián.
A kedvezőtlen gazdasági környezet miatt egyre többen nyúlnak az olcsóbb, nagyobb kiszerelésű tejtermékek iránt, ráadásul rengeteg az import is itthon.
Az Agro-ökológiai Programban a tudatosság mentén kell választani, fontos, hogy ne csak a pontvadászat legyen a cél.
Töprengéssel teli és nagyon elhúzódó kezdet jellemezte az idei fajtaválasztási szezont