Hivatalos: megvan, ki lesz a Vetőmag Szövetség elnöke a következő 5 évben

Hivatalos: megvan, ki lesz a Vetőmag Szövetség elnöke a következő 5 évben

agrarszektor.hu
Takács Géza maradt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. A testület vezető tisztségére 2007-ben kinevezett agrárszakember 2028-ig látja el az elnöki teendőket. A szövetség alelnökei Cs. Nagy István, Mátrai Tibor és dr. Vida Gyula lettek.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Takács Géza a martonvásári kutatóintézet vetőmagüzemében kezdte pályafutását 1974-ben. 1986-tól részt vett a bábolnai IKR vetőmag programjának létrehozásában, itt az ágazatot irá-nyította 2010-ig. Jelenleg a Hungaroseed Kft. ügyvezetőjeként dolgozik. Takács Gézát 2007-ben választották meg a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökének, amelynek feladatait azóta is ellátja. A Vetőmag Szövetség küldöttgyűlésén, Martonvásáron újabb öt évre, 2028-ig kapta meg az elnöki mandátumot. A szervezet alelnökeivé Cs. Nagy Istvánt, Mátrai Tibort és dr. Vida Gyulát választották a küldöttek. A szekcióbizottsági elnökök Kökény Benő, Laczkó Róbert, Patakfalvi Péter és Perczel Péter lettek - írja közleményében a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Az elmúlt 5 év rendkívül nehéz időszak a hazai mezőgazdaság életében, ami 2022-ben csúcsosodott ki az aszály okozta károkkal. A keleti országrész gyakorlatilag kiszáradt, ez természetesen a vetőmag ágazatot is rendkívül érzékenyen érintette. A szélsőségek egyértelműen a változó klíma hatásainak köszönhetőek. Ezen kívül az ágazatra hatással voltak a koronavírus hullámai, az inputanyag és energiaárak emelkedései, az inflációs hatások, az elmúlt évtől pedig az orosz-ukrán háborús helyzet okozta külpiaci bizonytalanságok is. Ezen felül szinte minden évben volt egy nehéz, kritikus ügye a szegmensnek. Ilyen a gabonarendelet módosítása, a növényvédő szer betiltások miatti helyzet, valamint az átruházott jogkörben végzett minősítések gyakorlatának segítése. Az, hogy itt előre tudtunk lépni, egyértelműen annak az összefogásnak köszönhető, amelyet a szövetség munkatársai, tisztségviselői a partnerszervezetekkel és az irányító hatóságokkal közösen alakítottak ki

- értékelte az elmúlt időszakot Takács Géza. A Vetőmag Szövetség elnöke szerint a globális felmelegedés már megállíthatatlan, az éves középhőmérséklet emelkedése különösen aggasztó.

Víz nélkül nincs élet és jövő. Alkalmazkodni kell ehhez a nemesítőknek és a egész ágazatnak, hogy a legjobban teljesítő vetőmagokat adjuk át a gazdálkodóknak. A vetőmag szakma az első a sorban, amelynek jól kell prognosztizálnia a jövőt, hiszen a következő évek sem lesznek könnyebbek. A kihívásokra új, a stresszhelyzeteknek ellenállóbb hibridekkel, fajtákkal tudunk választ adni. A kialakult helyzet nehéz jövőt sejtet, de az egész szektor azon dolgozik, hogy ezeknek a hatásait megpróbáljuk a legnagyobb mértékben csökkenteni.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezetnek és Terméktanácsnak jelenleg 1153 tagja van. A stratégiai jelentőségű, az élelmiszerlánc első lépcsőjének tekinthető hazai ágazat meghatározó Európában és a világpiacon is. A mintegy 110 ezer hektáron zajló magyar vetőmag-előállítás értéke éves szinten 190 milliárd forintot tesz ki. Az ágazat szereplői nemcsak a hazai igényeket szolgálják ki vetőmagokkal, hanem jelentős, 120 milliárd forint értékű export-tevékenységet is folytatnak. A legjelentősebb célországok közé az Európai Unió és a Függet-len Államok Közösségének államai tartoznak. A szektor évente több mint 100 különböző fajból, csaknem 1300 fajta vetőmagot állít elő.

Címlapkép forrása: Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?