Megbízható korai és középérésű kukoricák

Megbízható korai és középérésű kukoricák (x)

PR
Évről évre bővülő fejlesztési kísérleteink, melyek szerencsés elhelyezkedésüknek köszönhetően egyéb kísérleteinkkel szemben értékelhetők maradtak, idén ismét sok hasznos új információ megszerzésére adtak lehetőséget. Ezek a tapasztalatok biztos alapot szolgáltatnak ahhoz, hogy a termelést nehezítő legtöbb körülménynek ellenálló, kiegyenlített termőképességű, dinamikus vízleadású, magas jövedelmezőséget biztosító kukoricahibridekkel tudjunk versenyképes megoldásokat nyújtani partnereink számára.

A kínálatunkban szereplő legtöbb hibrid felülmúlja az elvárásokat, mivel igyekszünk az igényeket a lehető legtöbb szempontból kielégíteni.

• Technológiai kísérleteink eredményeképpen egyre több és pontosabb információval szolgálhatunk a kifejezetten intenzív vagy akár az extenzív termesztéstechnológiában gondolkodó gazdálkodók számára is.

• Az energiahordozók árának ugrásszerű emelkedése miatt az idei évtől még nagyobb jelentősége van a dinamikus vízleadású kukoricahibrideknek, valamint a betakarításkori alacsony szemnedvességnek, amire különösen nagy figyelmet fordítunk portfóliónk kialakításakor.

• A műtrágyapiac ellátási nehézségei és az árak elszabadulása miatt a Bólyban és Püskiben folytatott tőszám- és nitrogénreakció-vizsgálataink is kifejezetten értékes információkat szolgáltatnak a gazdálkodóknak.

Az AgResearch Crop Service Kft. és az Agrofil SZMI Kft. rendszerében 2022-ben Bólyban és Püskiben állítottunk be tőszám- és nitrogénreakció-kísérleteket kukoricában.

A KABARETTO (FAO 430) az osztrák fajtaregisztrációs kísérletekben a száraz és a jó csapadékellátottságú területeken is kiemelkedő eredményt ért el, a sztenderd fajtákat maga mögé utasítva. Bólyi eredményeink alapján az idei, kivételes évjáratban hektáronkénti 65 000-es tőszámon, 60 kg kijuttatott nitrogén mellett nyújtotta a legnagyobb teljesítményt.

A DUELING (FAO 390) vízleadására sem lehet panasz. Kifejezetten alacsony hibrid, így a kevesebb szármaradványnak köszönhetően hatékonyabban végezhető a tarlókezelés. Nehéz körülmények között is állva marad, stabilan és magas szinten terem.

A SYNOPSIS (FAO 390) nagyon jó vízleadó képességű, jól alkalmazkodó hibrid. A REPLIK-et szinte minden tulajdonságában, így termésszintjében is felülmúlja, illetve az idáig páratlanul alacsony betakarításkori szemnedvességet produkáló BADIANE is kihívóra talált benne.

A BARINGTON (FAO 350) kiválóan alkalmazkodik minden hazai termelési adottsághoz, a száraz és a jó vízellátottságú területeken is kiemelkedő eredményt ért el a NÉBIH regisztrációs kísérleteiben, valamint az idei tapasztalatok szerint alacsonyabb tápanyagszinten is jól boldogul.

A már jól ismert BADIANE (FAO 360) nevű hibridünk csapadékosabb évjáratokban, jó vízgazdálkodású területeken akár a REPLIK teljesítményét is felülmúlhatja. Ehhez az eredményhez dinamikus vízleadása is hozzájárul. Figyelemre méltó vízleadó képességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hivatalos és a saját kísérleteink alapján is rendszeresen a legalacsonyabb szemnedvességgel kerül betakarításra, aminek köszönhetően a szárítási költségek jelentősen csökkenthetők.

REPLIK (FAO 380) nevű csúcshibridünk már évek óta bizonyítja kiemelkedő termőhelyi stabilitását és magas szintű jövedelmezőségét. Az ország nyugati és keleti végében idén is igen eltérőek voltak az időjárási feltételek, és sok egyéb mellett természetesen a talajadottságok is különbözőek. Emiatt gyakorlatilag minden hibridünk, így a REPLIK tápanyag-reakciója is más képet mutat a Debrecenben és Püskiben elért eredmények alapján. A különbségek ellenére nem feltétlenül szükséges a maximálisan engedélyezett nitrogénmennyiség kijuttatása ahhoz, hogy magas hozamokat érjünk el vele, szem előtt tartva a jövedelmezőséget is.

Intenzív gazdálkodást folytató, esetleg hibridkalászosokat is vető partnereink számára kiváló alternatívát jelent a PIAFF (FAO 330), melyet bátran ajánlunk mindenkinek, aki az őszi vetések előtt korai betakarítást tervez, viszont nem hajlandó lemondani a magas termésszintekről. Amennyiben mégis megkésett betakarításra kerülne sor, ezt is lehetővé teszi a hibrid kiemelkedő fuzárium-ellenállósága.

Rendkívül kiterjedt kísérleti rendszerünknek és a folyamatosan zajló fejlesztési munkáknak, valamint területi képviselő kollégáink magas szintű ismereteinek köszönhetően a SAATEN-UNION Hungária Kft. megújuló kukoricaportfóliója minden termelői igényre tud megoldást nyújtani. Válasszuk ki együtt az Önnek legmegfelelőbb kukoricát!

Marsai Viktor

termékfejlesztő

SAATEN-UNION Hungária Kft.

www.saaten-union.hu

(x)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Fenntarthatóság és innováció az agráriumban - AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!
AgroFood 2024
Élelmiszeripari körkép - AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!
EZT OLVASTAD MÁR?