
Csodás borok lehetnek idén, mégsem őszinte a borászok mosolya
A megnövekedett költségeket az ágazat régóta képtelen érvényesíteni az átadási árakban.
A Zetor cseh traktorgyártó, amely a szlovák HTC Holding Inc. Tulajdonát képzi. A szó Magyarországon a traktor szinonimája lett. A Zetor traktorai egységesen vörös színűek.
A Zetor csehszlovák, majd cseh traktormárka, amelyet kezdetben, 1946-tól a Zbrojovka Brno traktorgyártó divíziója gyártott. Az első Zetor-modellt, a Zetor 25-öt 1946 márciusában mutatták be. A traktorgyártás az 1950-es évek elejétől fokozatosan a Zbrojovka líšeňi golyóscsapágygyárába (ZKL) települt át, amely 1976-ban felvette a Zetor cégnevet. 1993 júliusában privatizálták az állami vállalatot, a részvénytársasággá alakított Zetor a.s. többségi tulajdonosa a prágai Konslidační banka volt. A céget 2002. június 29-étől a szlovák HTC Holding Inc. vásárolta meg. A Zetor a traktorokon kívül a svéd Ålö AB-vel együttműködésben a járművekre felszerelhető homlokrakodókat, valamint a gépekhez eredeti pótalkatrészeket is gyárt és forgalmaz.
A Zetor volt az első traktormárka, amelyen a járművek vezetőfülkéjéhez biztonsági védőkeretet használtak. A 70-80-as években a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok első számú kiszolgálótraktora volt, hétköznapi beszédben gyakran köznévként használták a „zetor” szót a „traktor” szinonimájaként.
A gyártó traktorai 15-171 lóerő közötti teljesítményre képesek. A homlokrakodók 720-2100 kg közötti hasznos tömeget képesek megemelni.
A megnövekedett költségeket az ágazat régóta képtelen érvényesíteni az átadási árakban.
Nem mindenki van azzal tisztában, hogy mitől és hogyan lesz mindig egészséges a pázsit, illetve mikor érdemes locsolni.
Lengyelország az egyelőre megoldhatatlannak tűnő gabonavita miatt nem szállít több fegyvert Ukrajnának.
Ukrajna szorgalmazza a diplomáciai megoldást Lengyelországgal és Szlovákiával a gabonaexporttal kapcsolatban.
Hűti a kedélyeket az ukrán nagykövet és felhívja a figyelmet a kompromisszumos tervre.
Gyakorlati tippek: utazás, divat, étkezés, technológia
Az afrikai sertéspestis (ASP) terjedésének megakadályozása, a járvány felszámolása mindannyiunk közös felelőssége.