
Csodás borok lehetnek idén, mégsem őszinte a borászok mosolya
A megnövekedett költségeket az ágazat régóta képtelen érvényesíteni az átadási árakban.
A tyúkhúr a szántóföldeken, kertekben, az egész országban mindenütt közönséges, áttelelő egyéves növény. A-vitaminban, C-vitaminban, magnéziumban, foszforban és kvarcban gazdag.
A tyúkhúr jellemzői
Hajtásai a földre terülnek, levelei keresztben átellenesek. A szár alsó levelei nyélbe keskenyedők, válluk pillás szőrű. A felső levelek ülők, szíves vállúak, a virágok a levek hónaljában magányosan vagy kevés számban állnak, álernyővirágzatot alkotva. 5 sziromlevelük fehér, középen tövéig kicsípett, ezért a párta 10 tagúnak tűnhet. Termésük fogakkal nyíló tok, a virágzása februártól novemberig tart.
A tyúkhúr felhasználása és gyógyhatásai
A tyúkhúr nem mérgező, emberi fogyasztásra is alkalmas. Mivel szaponintartalma magas, de egyes állatoknál, ha nagy mennyiségben legelik azt, előidézhet hasmenést, hányást. A tyúkhúr gazdag A és C-vitaminban, magnéziumban, foszforban és kvarcban is. A népi gyógyászat többnyire gyomnövényként kezeli, de vese- és májtisztító hatást is tulajdonít neki, ami oldja a szervezetben létrejött köveket.
Tápláló, frissítő élelmiszer, ízletes, zsenge levelei felfrissítik fogyasztóját, gyakran adják gyengélkedő betegeknek akár nyersen, akár tyúkhúr tea vagy tyúkhúr csepp formájában. Mindemellett csökkenti a vér koleszterinszintjét, alkalmazzák a köhögés csillapítására és különféle emésztőrendszeri megbetegedések kezelésére is. A fogyókúrának is nagyszerű eszköze lehet. Borogatásként és sebgyógyításra is felhasználható. Készíthető belőle tea, csepp, saláta, étrendkiegészítő, étkezési dekoráció és kenőcs is. De főzve akár alapanyaga lehet leveseknek és főzelékeknek is.
A megnövekedett költségeket az ágazat régóta képtelen érvényesíteni az átadási árakban.
Nem mindenki van azzal tisztában, hogy mitől és hogyan lesz mindig egészséges a pázsit, illetve mikor érdemes locsolni.
Lengyelország az egyelőre megoldhatatlannak tűnő gabonavita miatt nem szállít több fegyvert Ukrajnának.
Ukrajna szorgalmazza a diplomáciai megoldást Lengyelországgal és Szlovákiával a gabonaexporttal kapcsolatban.
Hűti a kedélyeket az ukrán nagykövet és felhívja a figyelmet a kompromisszumos tervre.
Gyakorlati tippek: utazás, divat, étkezés, technológia
Az afrikai sertéspestis (ASP) terjedésének megakadályozása, a járvány felszámolása mindannyiunk közös felelőssége.