Szelídgesztenye

A szelídgesztenye elsősorban a különlegesen ízletes terméséről híres, mely az üzletekben drága csemege, így aki rajongója ennek a finomságnak, jól teszi, ha saját gesztenyefát nevel.

Maga a gesztenye név is a messzi múltból ered, mégpedig a görög Kasztanaia városnévből (a szelídgesztenye latin ugyanis Castanea sativa). A rómaiak ezen okból nevezték el castania-nak, és magát a gyümölcsöt is nagy becsben tartották, hiszen a könnyen cipelhető, hosszan eltartható, kifejezetten tápláló gesztenye fontos tápláléka volt a katonáknak. Hazánkban már a XIII. században is termesztésben volt, erre különböző korabeli adományozólevelek, egyéb hivatalos szolgálnak bizonyítékul.

A szelídgesztenye termesztése és ápolása

 A szelídgesztenye nevelése nem jár különösebben speciális teendőkkel, ugyanakkor ennek a fának vannak sajátos igényei a talajt tekintve. A savas talajt kedveli, így alapvetően az ország nyugati felén érzi jobban magát, a Dunántúl számos területén megfelelő számára a termőközeg mindenféle talajjavítás nélkül is. Más területeken is nyugodtan lehet ültetni, ám érdemes telepítés előtt a talaj kémhatását ellenőrizni, és szükség esetén savanyú termőtalajjal dúsítani a közeget. Egyebekben a szelídgesztenye legjobban a kissé agyagos, nem túl laza, tápanyagban gazdag talajokat szereti, ilyen környezetben fejlődik a legdinamikusabban.

A szelídgesztenye vízigénye magas, és a magasabb páratartalmat is igényli, így vagy a csapadékosabb területeken érzi jól magát, vagy pedig figyelmet kell fordítani az öntözésére, főképpen fiatalabb korában. A víz mellett a hőigényről is érdemes pár szót ejteni, erről azért csak keveset, mart a magyar klímaviszonyok a hőmérsékletet tekintve ideálisak a szelídgesztenyének, ebből a szempontból az ország tulajdonképpen bármely területe megfelelő. A szelídgesztenye várható életkora kiemelkedően magas, akár több száz év is lehet, de Kőszeg környékén 5-600 éves gesztenyefák is találhatóak.

Éppen ezért a gesztenye ültetését olyanoknak ajánlom, akik kifejezetten hosszú időre szeretnének egy díszes gyümölcstermőt, és nem terveznek még a távolabbi jövőben sem olyan átfogó kertátalakítást, mely az ott lévő fák szanálásával járna. A szelídgesztenye kifejlett mérete jellemzően 10 és 25 méter között van, az adott növény végső magassága, termete függ a fajtától is, és a környezeti körülményektől is. A szelídgesztenye általánosságban nem való kisebb kertekbe, apró előkertekbe, telepítése nem ajánlott kerítés vagy házfal közvetlen közelébe.

Utcafrontra akkor javasolható, ha ott széles, zavartalan földsáv áll a rendelkezésére, valamint nem feltétlen jó ötlet légvezetékek alá ültetni, melyekbe idővel zavaró módon belenőhet. A szelídgesztenye növekedési üteme - főleg az első évtizedben - nem gyors, így 5-8 éven keresztül akár dézsában, konténerben is tartható! Később természetesen elkerülhetetlen a szabadföldi kiültetése, hiszen felnőttkorára már nincs az a dézsa, ami elegendő lenne számára.

A szelídgesztenye, amennyiben facsemeteként kerül telepítésre, várhatóan bő tíz év múlva hozza majd az első fogyasztható terméseit. A magról szaporított fák esetében még hosszabb, átlagosan kétszer ennyi idővel kell számolni. Az oltott csemeték ugyanakkor már 7-8 év alatt termést adhatnak, természetesen ekkor még jóval csekélyebb mennyiségben. Az értékes és finom termés a vadgesztenyééhez hasonló kupacsban (burokban) bújik meg, azonban annál sűrűbb tüskéjű, és világoszöld színű. Ebben található a barnás színű makk, általában egy-három darab, a nemesített, értékes fajtáknál csupán egy. A termés szeptember és november között érik, amit a kupacs felrepedése jelez. A makk, vagyis maga a gesztenye nagyon ízletes, kalóriadús, sok szénhidrátot és keményítőt tartalmazó nassolnivaló, melyet a gyerekek és a felnőttek egyaránt szívesen fogyasztanak.

Betegségek és kártevők

Az endotiás kéregelhalás a gesztenye legsúlyosabb betegsége. A kórokozó a gesztenyefa ágait és törzsét fertőzi, a háncsot és a kambiumot pusztítja. Narancsvörös termőképletei a kérget áttörve fejlődnek ki. A fertőzések sérüléseken, de a villás ág- elágazások kéreggyűrődéseiben minden látható sérülés nélkül is kialakulhatnak. A betegséget a fák koronájában a nyár folyamán elszáradt lombos ágak jelzik. Ezeken a száradt lomb a tél folyamán is rajtamarad. A betegség többnyire az idősebb ágakban és a törzsön lefelé terjed. A fertőzött részek fölött a fatest szárad, a kéreg repedezik és a korona pusztul. A fertőzés helye alatt erőteljes hajtások törnek ki. Ezek a lefelé terjedő kórokozónak legtöbbször már a következő évben áldozatul esnek, és az erdőállományokban vagy szórványban álló beteg gesztenyefák a száraz, seprűsödő ágaikkal jellegzetes képet mutatnak. A gesztenyefák kéregelhalásában Magyarországon másik kórokozónak, a Melanconis modonia gombának is szerepe van. A gombának két konídiumos mellékalakja van, ezekből gyakrabban a Coryneum perniciosum fordul elő, elhalt gesztenyeágakon. A gombasérüléseken keresztül fertőz és megfigyeléseink szerint faiskolában az oltáseredésben okoz károkat. Idősebb fákon vagy életerős csemetéken kártétele nem jelentős. A gesztenyefák megfelelő erőben tartásával a kártétel megelőzhető, de az Endothia ellen egyébként is szükséges megelőző védekezés a Melanconis-os kéregelhalás ellen is védelmet nyújt.

A kártevő rovarok közül a gesztenye rügyeit és lombját számos, más gazdanövényről ismert polifág lepkefaj hernyója károsítja. Leggyakrabban a kis téli araszoló (Operophtera brumata) és a nagy téli araszoló (Erannis defoliaria) fordul elő. A tölgylevélsodró eszelény (Attelabus nitens) a tojásrakása után hordó alakúvá sodorja a gesztenyeleveleket, és lárvái abban fejlődnek. A bogarak április végétől június közepéig rajzanak és érési táplálkozásuk során a virágrügyeket is károsítják. A lombon okozott kár nem jelentős. A gesztenyelevelekben a tölgyaknázó moly (Tischeria ekebladella) hernyója készít fehéredő, áttetsző aknákat. A lepke május- júniusban rakja a tojásait a gesztenye levelébe. A hernyó a levéllemez belsejét rágja ki. Ez okozza a fehér foltokat. A gesztenye fiatal hajtáscsúcsain és levelein a gesztenye levéltetű (Myzocallis castanicola) károsít szívásával. Ez az Európában és Észak-Amerikában egyaránt honos levéltetűfaj Magyarországon is gyakori a gesztenyén. Szívása nyomán a levelek nem sodródnak, de kártétele a hajtásnövekedés csökkentésével a faiskolában, az oltóvessző anyatelepen és a fiatal ültetvényben jelentős. A hajtásnövekedés időszakában alkalmazott rovarölő szeres permetezések kártételét eredményesen korlátozzák.

A gesztenye növényvédelmét az endothiás kéregelhalás ellen megelőző permetezések és a gesztenye mikoszferellás levélfoltosság, illetve a termés kártevői elleni védekezés határozza meg.
Rügyfakadás előtt szervetlen réz hatóanyagú lemosó permetezés szükséges az Endothia-fertőzés megelőzésére. A gesztenye rügyfakadása viszonylag későn, április második felében következik be, ekkor a mikoszferellás levélfoltosság szóródó aszkospórái ellen is szükséges védekezni, mankoceb hatóanyagú szerekkel, amelyeket a rügy- és lombkárosító rovarok ellen triklorfon hatóanyagú szerekkel kell kiegészíteni. A június második felében következő virágzásig 2-3 permetezés szükséges, elsősorban csak a mikoszferellás levélfoltosság ellen. Esős időjárás esetén a nyári hajtásnövekedés időszakában is szükséges a mikoszferellás levélfoltosság ellen védekezni. Augusztus első hetétől, kéthetenként, legalább három alkalommal szükséges a gesztenyeormányos és a gesztenyemoly elleni permetezés metilszinfosz, prolate vagy triklorfon hatóanyagú készítményekkel. A mikoszferellás levélfoltosság és az Endothia megelőzésére lombhullás után a hullott lombot és a fák ágait ajánlatos permetezni.

Vissza a fogalmak listájához

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Fenntarthatóság és innováció az agráriumban - AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!
AgroFood 2024
Élelmiszeripari körkép - AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!