Orchidea

Bár sokan úgy hiszik, az orchidea érzékeny növény, gondozása pofonegyszerű. Megfelelő gondozás esetén lehet, hogy évente akár kétszer-háromszor is virágba borul.

A vadon élő epifiton orchideák a fák koronájában és más növényeken élnek, a levegőben nőnek, és nem élősködnek. Csak két nemzetség – a paphiopedilum és a cymbidium – nő a talajban. A fák és a növények mindent megadnak az orchideáknak, amire szükségük van: elegendő friss levegő áll itt a rendelkezésükre, hogy a gyökereiken keresztül lélegezhessenek, amelyek a növényeket vízzel és a környezetből nyert tápanyagokkal látják el. A vadon élő orchideákat az átvizesedés kockázata sem fenyegeti, egyúttal elegendő páratartalom és fény áll a rendelkezésükre, amiket szó szerint imádnak. Ezt az otthon termesztett orchideák ápolásakor se feledje! Az orchidea virága hat sziromból áll, ebből három kehely, három pedig korona alakú. A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) az összes vadon élő orchideafajt védetté nyilvánította.

Az orchidea ápolása

Az orchideának szüksége van fényre, különösen a reggeli napfényre, így érdemes olyan helyet keresni neki, ahol ezt megkaphatja. Sötétben nem érzi jól magát, ahogy a túl sok napfény sem tesz jót neki. Az orchideát hetente egyszer, maximum kétszer öntözzük – ha lehet, esővízzel. Amennyiben az otthoni víz kemény, tegyünk a vízből egy öntözőkannába, hagyjuk állni két-három napot, és azzal öntözzük! Fontos a víz hőmérséklete is, a hideg vizet nem szereti, mert a gyökerei könnyen „meghűlnek”. A legjobban akkor járunk el, ha a növény földlabdáját egy vízpermetező (spricni) segítségével nedvesítjük, annyira, hogy gyökerei ne álljanak vízben, a pangó víztől ugyanis könnyen rothadásnak indulhat.

Jó tipp lehet, ha öntözés helyett hetente egyszer kivesszük az orchideát a kaspóból. A műanyag virágedénnyel együtt helyezzük vízbe úgy, hogy a víz ellepje a műanyag tartót. Hagyjuk állni egy órán át, majd emeljük ki, és helyezzük vissza az eredeti helyére. A tápoldattal is érdemes óvatosan bánni, aki használ, kizárólag orchideák számára kifejlesztettet használjon, de abból se túl sokat, a túl sok nyomelem ugyanis könnyen a növény halálához vezethet. Nagyon fontos, hogy olyan virágtartó ládát és kaspót válasszunk, ahol a két tartóedény között van egy-két centiméter légrés, ami biztosítja, hogy a növény ne álljon vízben. A légkondicionáló berendezés, a huzat, az erős szélmozgás nem tesz jót az orchideának, hamar kiszáradhat. Ami a hőmérsékletet illeti, általában a 17–25 °C-ot szereti, de néhány típus ennél hűvösebben érzi jól magát, ezért vásárláskor érdemes megtudni az orchidea pontos típusát.

Kétévente érdemes átültetni az orchideát - akkor, amikor éppen nem virágzik! Ehhez speciális, orchideák számára kifejlesztett virágföldet kell alkalmazni. A régi földet ne használjuk fel újra! Az átültetés során nem szabad túl nagy kaspót használni, ha így teszünk, a növény gyökérzete és nem a levele, virágai indulnak növekedésnek. Az orchideaszaporítás két módon történhet: sarjjal és tőosztással. Mindkét esetben szakavatott kezekre van szükség, a tő-, illetve szársarjat legtöbb esetben le kell vágni a növényről, az csak a legritkább esetben válik le magától. Tőosztás során szintén vágni kell, egy kés segítségével kell a tövet szétválasztani. A „vágási sebet” kezeljük faszénporral, majd ültessük el a növényt és ne öntözzük két hétig!

Vissza a fogalmak listájához

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!