Rengeteg ilyen hal került a Balatonba: ezt jobb, ha mindenki tudja
Több ezer pontyot telepítettek hétfőn a Balatonba, a tervek szerint egész héten tartanak majd a telepítések.
A lazac a sugarasúszójú halak osztályának lazacalakúak rendjébe, ezen belül a lazacfélék családjába tartozó faj. Nemének a típusfaja. A tengerben aktív vadász, és gyakran rajokban él.
A lazac jellemzői és elterjedése
A lazac kedvelt halfajta, óriási a kereslet rá, ennek következményeként napjainkban tömegesen szaporítják. Nyugat- és Észak-Európa tengerpartjainál, folyóiban, továbbá a Vizcayai-öböltől Oroszország sarkvidéki területéig találkozhatunk velük. Természetes élőhelyén rendszerint aktív vadász, többnyire rajokban él. Tápláléka többek között a halak, például Ammodytidae-fajok és fiatal heringek. Általában 9-10 évig él. Alfajai a királylazac, a vörös vagy sockeye lazac, a rózsaszín vagy gorbusalazac, az ezüst vagy coho lazac, és a ketalazac. Míg Magyarországon nagyrészt pontyot tenyésztenek, addig az észak-európai és észak-amerikai országok egyik legnépszerűbb tenyésztett halfaja a lazac. Számos formában kapható, hazánkban is, egészben, szeletekben, illetve filé formájába.
A lazac megjelenése
A lazac teste erősen megnyúlt, faroknyele karcsú hal. Pikkelyei kicsinyek, az oldalvonal mentén 120-130, a zsírúszó és az oldalvonal között 11-15 (többnyire 12-14) helyezkedik el. A lazac feje egész kicsi, orra hegyes, szájrése viszont széles, hátranyúlik egészen a szemekig. Az első kopoltyúív valamennyi tüskéje pálcaszerű. A fiatal halak - körülbelül 15 centiméterig - oldalain nagy, sötét foltok és vörös pontok vannak.
A már tengerbe érkezett, fiatalkori ruhájukat elveszített példányok fején kerek, fekete pettyek vannak, oldalaik ezüstösek. Az ívó halak vörös és fekete foltosak, a hímek hasoldala pedig piros színű. A kifejlett lazacok 40-120 centiméter hosszúak, de még a 150 centis hosszt is elérhetik.
Tömege akár 36 kilogramm is lehet. Többek között a sötétcápa (Carcharhinus obscurus) vadászik rá, valamint a Tentacularia coryphaenae nevű galandféregfaj élősködhet benne.
Több ezer pontyot telepítettek hétfőn a Balatonba, a tervek szerint egész héten tartanak majd a telepítések.
Mai szemmel néha meghökkentő fogások számítottak alapélelmiszernek vagy éppen csemegének a történelmi időkben.
A magasabb értékesítési árak miatt mérsékeltebb az érdeklődés a hal és haltermékek iránt.
A párducmintás vértesharcsa - ami egy inváziós tulajdonságokat mutató halfaj - szaporodó állománya van jelen a Hévízi-tóban.
Arra kapott 1 millió font támogatást egy agrárvállalat, hogy megtervezze és megépítse a világ első, teljesen moduláris rovarfarmját.
A számítások szerint a kormoránok annyi halat pusztítanak el a hazai vizekben, mint amennyi a horgászok zsákmánya, 4,5-5 ezer tonnát.
Üllőn hamarosan indul az Agroloop Hungary Kft. fekete katonalégy tenyésztő és feldolgozó üzeme.
A program 70 százalékos támogatást nyújt a pályázók fejlesztéseihez, a kérelmeket október 26-ig lehet benyújtani.
2023 második negyedévében jelentősen lelassult a mezőgazdasági termékek árának növekedése az EU-ban.
Folyamatosak a tárgyalások Lengyelország és Ukrajna között a gabonaszállítás ügyében.
Az őszi ültetések előtt érdemes átgondolni, hogy milyen fajokat és fajtákat szeretnénk a kertünkbe és ezt összefüggésében is érdemes látni.
Minden a felkészítésen és a karbantartáson múlik. Készítse fel a gépét, hogy mindig tökéletes legyen a szezonokban!