Juh

A juh párosujjú patás, kérődző állat, egyike az ember által legrégebben háziasított állatnak. A juh gyapja, teje és húsa is felhasználható.

A juh vagy birka (Ovis aries vagy Ovis gmelini aries) az emlősök osztályának párosujjú patások rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak családjába és a kecskeformák alcsaládjába tartozó faj, amelyet korábban a muflon (Ovis gmelini) egyik alfajaként tartották számon; egyes források még mindig annak tekintik. Az ember által egyik legrégebben háziasított állat, melynek gyapja, teje és húsa is felhasználható. Világszerte valamivel több mint 1 milliárdra becsülik az állományát. A juh kérődző állat és szinte a füvön is megél - ezért lett a gyengébb legelők első számú hasznosítója. Természetes körülmények között is könnyen szaporodik.

A juh életmódja

A juhok napközbeni tevékenységet folytatnak, hajnaltól alkonyatig táplálkoznak, és időnként megállnak pihenni és kérődzni. A juhok számára ideális legelő nem a gyepszerű fű, hanem a fűfélék, hüvelyesek és fűszernövények sokasága. A juhok tartására szolgáló földterületek típusai széles skálán mozognak, a szándékosan bevetett és javított legelőktől a durva, őshonos földekig.

A juh előfordulása

A juhtenyésztés a lakott világ nagy részén elterjedt, és számos civilizáció számára alapvető fontosságú volt. A modern korban Ausztrália, Új-Zéland, a déli és középső dél-amerikai nemzetek, valamint a Brit-szigetek kötődnek leginkább a juhtenyésztéshez.

A juh táplálkozása

A juhok növényevő emlősök. A legtöbb fajta inkább füvet és más rövid, durva takarmányt legel, és kerüli a növények magasabb, fás részeit, amelyeket a kecskék szívesen fogyasztanak. Mind a juhok, mind a kecskék ajkukkal és nyelvükkel választják ki a növény könnyebben emészthető vagy magasabb tápanyagtartalmú részeit. A juhok azonban jól legelnek a monokultúrás legelőkön, ahol a kecskék többsége rosszul boldogul. Mint minden kérődzőnek, a juhok gyomra is négy részből áll, amely lehetővé teszi számukra, hogy a szárakból, levelekből és maghéjakból származó cellulózt egyszerűbb szénhidrátokra bontsák. A takarmányon kívül a juhok másik fő tápláléka a széna, gyakran a téli hónapokban. A kizárólag legelőn (széna nélkül is) való megélhetés képessége fajtánként változik, de minden juh képes túlélni ezen a táplálkozáson. Egyes juhok étrendjében ásványi anyagok is szerepelnek, akár nyomelemkeverékben, akár nyalókában. A juhoknak szánt takarmánynak speciálisan összeállítottnak kell lennie, mivel a legtöbb szarvasmarha-, baromfi-, sertés-, sőt még néhány kecsketakarmány is olyan mértékű rezet tartalmaz, amely a juhok számára halálos. Ugyanez a veszély vonatkozik az ásványi anyagokat tartalmazó kiegészítőkre, például a sótartalmú nyalókákra is.

A juh fajtái

A házi juh többféle hasznosítású állat, és a ma létező több mint 200 fajta e különböző célok kiszolgálására jött létre. Egyes források ezer vagy még több fajtát említenek, de ezek a számok egyes források szerint nem ellenőrizhetők. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) azonban több száz juhfajtát azonosított. Majdnem minden juhot az alapján osztályoznak, hogy mely termék előállítására alkalmas a leginkább: gyapjú, hús, tej, bőr, vagy ezek kombinációja, ezek a kettős hasznosítású fajták. A juhok osztályozásakor használt egyéb jellemzők közé tartozik az arcszín (általában fehér vagy fekete), a farok hossza, a szarvak megléte vagy hiánya, valamint az a domborzat, amelyre a fajtát kifejlesztették. Ez utóbbit különösen hangsúlyozzák az Egyesült Királyságban, ahol a fajtákat hegyvidéki (hegyi vagy hegyvidéki) vagy alföldi fajtaként írják le. A juh lehet zsírfarkú típus is, amely egy Afrikában és Ázsiában elterjedt kettős hasznosítású juh, amelynek a farkán belül és a farka körül nagyobb zsírlerakódások vannak.

A fajtákat gyakran a gyapjú típusa alapján osztályozzák. A finom gyapjúfajták azok, amelyek gyapjúja nagy göndörségű és sűrűségű, és amelyeket a textíliákhoz előnyben részesítenek. Ezek többsége a merinói juhoktól származik. A downs fajták gyapjúja a két szélsőség között helyezkedik el, és jellemzően gyorsan növő, sötét arcú hús- és tenyészfajták. Néhány jelentős közepes gyapjúfajtát, például a Corriedale-t, a hosszú és a finom gyapjúfajták kettős célú keresztezéséből hozták létre a nagy termelésű kereskedelmi állományok számára. A hosszú gyapjúak a legnagyobb juhfajták, hosszú gyapjúval és lassú növekedési ütemmel. A hosszú gyapjú juhokat leginkább keresztezésre értékelik más juhfajták tulajdonságainak javítása érdekében. Például: az amerikai Columbia fajtát a Lincoln kosok (hosszú gyapjúfajták) és a finom gyapjújú Rambouillet anyajuhok keresztezésével fejlesztették ki.

A durva vagy szőnyeggyapjú juhok olyan juhok, amelyek gyapja közepes vagy hosszú, jellegzetes durvaságú. A hagyományosan szőnyeggyapjú előállítására használt fajták nagy változatosságot mutatnak, de a fő követelmény az, hogy a gyapjú ne bomoljon meg erős igénybevétel mellett sem. Mivel a szőnyegminőségű gyapjú iránti kereslet csökken, az ilyen típusú juhok tenyésztői megpróbálják ezeket a hagyományos fajtákat alternatív célokra felhasználni. Mások mindig is elsősorban húsosztályú juhok voltak. A juhok egy kisebb osztályát a tejhasznú fajták alkotják. A kettős hasznosítású fajtákat, amelyek elsősorban hús- vagy gyapjújuhok lehetnek, gyakran másodsorban fejőállatként használják, de van néhány olyan fajta, amelyet elsősorban fejésre használnak. Ezek a juhok nagyobb mennyiségű tejet termelnek és valamivel hosszabb laktációs görbével rendelkeznek. Tejük minőségében a tejelő juhok zsír- és fehérjetartalom százalékos aránya eltér a nem tejelő fajtáktól, de a laktóztartalom nem.

A juhfajták utolsó csoportja a szőr- vagy szőrös juhoké, amelyek egyáltalán nem növesztenek gyapjút. A szőrös juhok a gyapjas fajták kialakulása előtt tartott korai háziasított juhokhoz hasonlítanak, és hús és prém céljából tenyésztik őket. Néhány modern szőrös juhfajta, mint például a dorper, a gyapjú- és szőrfajták keresztezéséből származik. A hús- és bőrtermelők számára a szőrös juhok tartása olcsóbb, mivel nem kell őket nyírni. A szőrös juhok ellenállóbbak a parazitákkal és a meleg időjárással szemben is.

A juh szaporodása

A birkák a többi csordaállathoz hasonló szaporodási stratégiát követnek. Az anyajuhok egy csoportjával általában egyetlen kos párosodik, akit vagy a tenyésztő választott ki, vagy (a vadon élő populációkban) a többi kossal folytatott fizikai küzdelemmel szerzett dominanciát. A legtöbb juh szezonálisan szaporodik, bár egyes juhok egész évben képesek szaporodni. Az anyajuhok általában 6-8 hónapos korukban, a kosok pedig általában 4-6 hónapos korukban érik el az ivarérettséget. Vannak azonban kivételek. Például a finnjuh anyajuh bárányok már 3-4 hónapos korukban elérhetik az ivarérettséget, a merinói anyajuhok pedig néha 18-20 hónapos korukban. Az anyajuhoknak körülbelül 17 naponta van ivarzási ciklusuk, amelynek során illatot bocsátanak ki, és a kosok felé fizikai megnyilvánulásaikkal jelzik a készenlétet.

A párosodás után a juhok vemhességi ideje körülbelül 5 hónap, és a normális vajúdás egy-három órát vesz igénybe. Bár egyes fajták rendszeresen nagyobb alomnyi bárányt dobnak, a legtöbbjük egy- vagy ikerbárányt hoz világra. A vajúdás alatt vagy nem sokkal utána az anyajuhok és a bárányok kis báránynevelő kis karámokba zárhatóak, amelyek célja az anyajuhok gondos megfigyelése és a bárányok és a bárányok közötti kapcsolat megszilárdítása.