Házi kacsa

A házi kacsa a tőkés réce háziasított változata. Ennek a baromfinak a húsát, zsírját, máját és tepertőjét egyaránt hasznosítják, ahogy a tojását és a tollait is.

A házi kacsa (Anas platyrhynchos domestica) a récefélék családjába tartozó baromfi, a tőkés réce (vadkacsa) alfaja, háziasított változata. Háziasítása megközelítőleg 5 ezer évvel ezelőtt történt meg. Többnyire fehér színben tenyésztik, de egyes vidékeken – különösen ott, ahol vadon élő őseivel könnyen kereszteződhet - „vad” színezetű példányokat is találunk. Táplálékát gabona és rovarok alkotják. Húsa, mája, zsírja, tepertője finom falat, de tojását - amelynek szárazanyag- és zsírtartalma lényegesen nagyobb a tyúktojásénál - csak alaposan megfőzve fogyasztható, mert paratífusszal fertőzött lehet. A kacsa fosztott tollával párnát töltenek.

A kacsákat évezredek óta tenyésztik. Világszerte évente körülbelül 3 milliárd kacsát vágnak le hús céljából. A nyugati világban nem olyan népszerűek, mint a csirke, mivel a csirkének sokkal több fehér, sovány húsa van, és könnyebben tartható zárt helyen, így a csirkehús összára sokkal alacsonyabb, míg a kacsahús viszonylag drága. Kínában azonban óriási a népszerűsége, ott sokkal nagyobb mennyiségben tenyésztik, mint nyugaton.

A házi kacsa életmódja

Kitűnően bírja a mostoha viszonyokat, igénytelen, ellenálló fajta. Aránylag kistestű, a gácsér mindössze 2,5-4 kg, a tojó pedig csak 2,3-3 kg. Húsa rendkívül jó minőségű. Leggyakoribb a fehér és a vadas színváltozat, de előfordulhat barna és fekete színben is. A vadas színű tojó sokkal visszafogottabb színű, mint a gácsér, hasonlóan a tőkés récéhez. Az úszásban segíti a lemezes csőr, úszóhártyás láb, csónak alakú test. A házi kacsa tolla nem ázik át, mert a teste hátsó részén faggyúmirigy található. Csőrével rákeni a faggyút a tollazatára, így lepereg a víz róla úszás közben és nem ázik át. A bőre alatt található vastag zsírréteg miatt a hideg vizet is jól bírja. A kacsák is nagyon társas állatok, akik csoportokban szoktak élni. A magány nagyon könnyen érinti őket, ez utóbbi viselkedési problémákat és depressziós eseteket generál.

A házi kacsa elterjedése

A házi kacsa az egész északi féltekén elterjedt, de a legnagyobb mennyiségben Európában, Észak-Amerikában és Kínában található meg. A házi kacsa őse, a tőkésréce egész Európában, Ázsiában és Észak-Amerika jelentős részén elterjedt, a Kárpát-medencében a leggyakoribb récefaj, mely a házi kacsa őse. Kóborló egyedi sokfelé eljutnak és az ember is segítette az elterjedési területének megnövelését, mivel sok helyen betelepítették.

A házi kacsa táplálkozása

Táplálkozását tekintve mindenevő. A magevés mellett szükségük van zöld táplálékra is. Ha módja van rá, apró csigákkal, rovarokkal, vízinövényekkel egészítik ki táplálékukat. A házi kacsa mohón és sokat eszik, egyáltalán nem válogatós. Evés közben gyakran iszik.

A házi kacsa fajtái

A kacsafajtákat három csoportba sorolják, hasznosítás alapján: hús, tojás és kettős hasznosítású. A háziasított kacsák szinte valamennyi fajtája, a tőkés récétől származik. A legtöbb kacsafajta a vadkacsától (Anas platyrhyncos) származik, míg egy kis kisebbség a pézsmaréce (Cairina moschata) leszármazottja. A kacsafajtákat általában egy nemzeti szerv, például a mezőgazdasági minisztérium ismeri el és írja le hivatalosan. Egyes országokban a fajtákat rajongók csoportjai vagy tenyésztői egyesületek ismerhetik el, amelyek fajtastandardot is kidolgozhatnak. Ezek közé tartoznak a következők: a magyar parlagi kacsa, a Aylesbury-réce, a khaki-Campbell-réce, a roueni kacsa, a francia harlequin kacsa és az indiai futókacsa. Természetesen ennél jóval több fajta létezik.

A házi kacsa szaporodása

A házi kacsa ritkán kotlik, de amelyik mégis „megül”, az kiváló kotlós és jó nevelő. Ezek szinte mindig idősebb kacsák, 15-20 tojás lerakása után kezdenek kotlani. Tojásaik a fajtától függően kékeszöldtől a fehérig terjedő színűek. A baromfifélék hímjei közül talán a gácsérok a legrosszabb „udvarlók”, a tojóval való együttlétük szinte csak a párzásra korlátozódik. A szárazföldi párzás is sikeres lehet, de jobb, ha az a vízen történik. A helyes ivararány az, ha 1 gácsérra 3-6 tojó jut. Jobbak az eredmények, ha az egyéves éves gácsérhoz kétéves tojókat tesz az ember, vagy fordítva. Ha egy tojást mindig a fészekben hagynak, akkor tojónál három-négy hónapig elhúzódhat a tojás, egy-két napi megszakítással. Így összesen 60-70, de akár 90 tojást is raknak a tenyészidő alatt. Ha azonban tojásokat a fészekben hagyják, 15-30 tojás rakása után lekotlanak. Az esetek nagy többségében a kacsatojások tyúkkal vagy pulykával eredményesebben keltethetők. A kacsa kotlós alá 14-16 kacsatojást lehet tenni, de jobb, ha azokat tyúkkal vagy pulykával kelteti az ember, vagy keltetővel. A kelési idő 28 nap.