
Hízásnak indulhat a magyar mangalica?
Az elmúlt évek válságsorozata a mangalicásokat is megviselte, most azonban rendeződni látszik a piac, elsősorban az export élénkülése miatt.
A csepegtető öntöző, szemben a felszín feletti - jellemzően valamilyen szórófejek által kijuttatott - esőztető öntözéssel, a vizet közvetlenül és apránként juttatja ki a termőközegbe.
A csepegtető öntöző megoldások a víz termőközegben való közvetlen kijuttatására szolgálnak. Ez a fajta technológia nemcsak a párolgási veszteséget csökkenti, hanem lehetővé teszi a célzott, gyökérzónához közeli nedvesítő öntözést. Mindezek mellett a nedves talaj levegőző képessége is magasabb. Az alacsony vízmennyiség gyakori (naponta, akár többször is) kijuttatásával könnyen szabályozható a pontos vízigény, ezáltal elkerülhető a túlöntözés és a tápanyag termőföldből való kimosódása, valamint a kijuttatott vízzel oldott tápanyag is szállítható, közvetlenül a gyökérzónához.
A kétféle keresztmetszetben elterjedt lágy polietilén műanyag csöveken alacsony nyomásra nyíló perforációk vannak, amelyek 33 cm távolságban helyezkednek el egymástól, valamint kialakításuk alapján 2l/h vagy 4l/h vizet bocsájtanak ki perforációnként. Az alacsony nyomáson is kiváló működés és a relatív kis mennyiségű vízkibocsájtás miatt, hosszú csepegtető csővezeték telepíthető és hosszú ideig tartó öntözés működtethető.
A csepegtető öntözés elsősorban a gyümölcsösökben és a zöldségtermesztés területén elterjedt, de a csepegtető szalagok térnyerésével már a hagyományos gabonafélék, így például a kukorica esetében is alkalmazható a megoldás. A technológia előnye, hogy nemcsak a szabadföldi növénytermesztésben alkalmazható, hanem a fóliás és az üvegházas közegekben is, ahol mérnöki pontossággal megépített, számítógép által vezérelt berendezések kezelik milliméter pontossággal az öntözésre szánt tápoldatos vizet.
Az elmúlt évek válságsorozata a mangalicásokat is megviselte, most azonban rendeződni látszik a piac, elsősorban az export élénkülése miatt.
Megkezdődött Budapesten az Európai és Közép-Ázsiai Tudományos és Innovációs Hét a FAO szervezésében.
A magyar gazdák körében is egyre népszerűbb a minimális talajművelés, de nem mindenhol lehet ezt alkalmazni.
Lengyelország eddig sem volt kis szereplő, de most megszilárdította pozícióját az Európai Unió vezető baromfiexportőreként.
Leállította a korábban bejelentett autonóm szállítójárművének fejlesztését a Horsch.
Könnyűszerkezetes acélcsarnokok - gyorsan, kiszámíthatóan, most engedélyezési tervvel
AGRO AIM Hungária Kft. a 10 legjobb európai Precíziós szolgáltató között 2023-ban