Citrom

A citromot Indiában fedezték fel, de ma már Európa déli részein, Ausztráliában valamint Kaliforniában és Floridában is termesztik. A 3-5 méteres fa gyümölcse egész évben terem.

A citrom jellemzői és felhasználása

Kistermetű, egész évben termő fa. Ágai tövisesek, fehér virágai illatosak. Narancstermése gerezdekből áll, a világos sárgászöld, rostos, lédús gyümölcshúsban a termés közepéhez közel ülnek a hosszúkás, nagyjából 1 centiméter hosszú, egyik végükön kihegyesedő magvak. A perzsák már az időszámításunk kezdete előtt is termesztettek citromot. Arab kereskedők hozták be Európába, ahol csak nyolcszáz éve honosodott meg. Ma is fogyasztott fajtáit a XVI–XVII. század óta ismerik. Hosszú pályafutása során alkalmazták a mérgezés ellenszereként, hatásosnak vélték kígyómarás ellen, ajánlották szívbetegeknek is. Hatásos vizelethajtónak, izzasztónak, vérzést elállító, sebösszehúzó szernek tartották, használták csuklás elállítására, gyógyították vele a gyulladt torkot, a reneszánsz kor elején pedig a levét a pestis gyógyszerének hitték.

A citromban is megtalálható pektin természetes módon képes befolyásolni a koleszterinszintet. A déligyümölcs ezen kívül úgynevezett flavonoidokat is tartalmaz, melyek csökkentik az érszűkület kialakulásának veszélyét. A benne lévő glikozid pedig antibakteriális hatású, emellett a fogínyt is erősít. A citrom levével természetes módon hatástalaníthatók a baktériumok, sőt, a tyúkszem mérete friss citromkarikával is csökkenthető. Bőrkeményedés ellen hatásos a citromolajjal való ecsetelés is. Az egzotikus gyümölcs leve gyomorégés esetén is segít, mert semlegesíti a gyomorsavat és bizony jót tesz a koncentrálóképességünknek is.

Citrom termesztése házilag

Lehet meglepő, de a mediterrán növény szereti Magyarország nyári időjárását, így a melegebb hónapokban egyszerű a dolgunk, hiszen a fát ilyenkor tarthatjuk a kertben, vagy a teraszon egy nagy dézsában. A nyáron szabadban nevelt citromfát azonban ősszel mindig vigyük be a lakásba. Ilyenkor figyelnünk kell arra, hogy megfelelő környezetet teremtsünk a növény számára: fontos, hogy világos, természetes fényben gazdag helyiségbe kerüljön, ahol viszonylag magas a páratartalom és a hőmérséklet körülbelül 10-12 fok. Ha télen túl meleg van, vagy száraz a levegő és nincs elég fény, akkor a citromfa lehullajtja az összes levelét. Ha nem tudjuk megoldani, hogy elég hűvös helyet találjunk a citromfának a lakásban, akkor fűtött helyiségbe csak úgy kerüljön, ha elegendő fényt és páratartalmat tudunk biztosítani számára.

Nagyon fontos, hogy a növényt egyenletes hőmérsékleten tartsuk, és legyen távol a fűtőtesttől. Tegyük a citromfát a lakás déli ablakához, és megfelelő mennyiségű párologtatóval teremtsünk párás környezetet számára. A hideg beállta előtt már csak mérsékelten öntözzük a citromfát, így a csökkenő hőmérséklet hatására lassan nyugalomba vonul majd. Új hajtások ilyenkor már nem képződnek, a nyáriak pedig lassan beérnek, így ekkor kicsit vissza lehet metszeni az ágakat.

Vissza a fogalmak listájához

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!