Jön a magyar agrárium kihagyhatatlan toprendezvénye, az Agrárszektor Konferencia | 2023. november 29-30., Siófok
A rendezvény az éves agráresemények összegzése és értékelése mellett hosszabb távú jövőképet is felvázól a résztvevők számára a megalapozott fejlesztési és beruházási döntésekhez. A konferencián a hazai államigazgatási, banki, vállalati és érdekképviseleti szféra csúcsvezetői nyújtanak első kézből származó, releváns információkat, amelyek az agrárgazdaság valamennyi szereplője – a termelők, az élelmiszergyártók és a kereskedők – számára egyaránt hasznos tájékoztatásul szolgálhatnak.
SZAKTANÁCSADÓK FIGYELEM! - NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA ÁLTAL AJÁNLOTT RENDEZVÉNY! 4-4 pont kapható az eseményen való részvételért. (A kredit pont érvényesítéséhez mindkét nap külön regisztráció szükséges a helyszínen!)
Szokása szerint interjút adott péntek reggel a Kossuth rádióban Orbán Viktor. A kormányfő arról beszélt, kiterjedő háborúra számít, ami Magyarország felé is egyre nagyobb veszélyt jelent - írta meg a Pénzcentrum. A gazdasági kérdések kapcsán Orbán Viktor többek között kifejtette, hogy januárban tetőzhetett az infláció Magyarországon. A kormány célja pedig az, hogy az év végén egy számjegyű infláció legyen, de ez nem fog magától csökkenni, le kell törni. Erre van egy nemzetközi tudás, de persze egyetlen recept sem alkalmazható minden országban - magyarázta a kormányfő.
Az egyre gyakoribb bolti akció kapcsán a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy megjelentek az első fecskék megjelentek. A kereskedők versenyeznek, ki tud olcsóbb árat ajánlani. A háttérben a fogyasztóvédelem és a versenyhivatal folyamatosan dolgozik, zajlanak az ellenőrzések - mondta Orbán Viktor. Egy komoly szakmai kihívás áll a kormány előtt: az árstopok hasznosak, de zavarokat is okoznak az ellátásban, anomáliákat a teljes kereskedelemben. Az a jó, ha ezeknek a száma minél kisebb, eltűnnek a rendszerből. Ameddig az infláció nagyon magas, addig ezt nem lehet megtenni.
Ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják kivezetni az árstopokat és a banki kamatstopot. Ha az infláció bizonyos szint alá süllyed, akkor meg kell hozni a döntéseket, a kivezetés lépésein Nagy Márton minisztériuma dolgozik - mondta el a miniszterelnök.