Teljesen új élelmiszerek tarolhatják le a boltokat Magyarországon
Évről-évre mindig felbukkannak olyan új alapanyagok, melyek ehetőek ugyan, ám forgalmazásuk még nincsenek szabályozva.
Évről-évre mindig felbukkannak olyan új alapanyagok, melyek ehetőek ugyan, ám forgalmazásuk még nincsenek szabályozva.
Míg a rendszerváltás után közel 1,4 millió termelő, zömmel kistermelő volt Magyarországon, addig 2020-ra 220 ezer körülire csökkent a számuk.
Igazi szuperélelmiszer terem a magyar földeken, a vitaminokban és ásványianyagokban gazdag céklát egyre nagyobb területen termesztik itthon.
Nagy István szerint fontos megismertetni a gyermekekkel a tej minden élettani hatását.
A termékcsoporton belül a tojás ára 16,9, a liszté 15,4, a sajté 6,4, a margariné 4,2 százalékkal csökkent 12 hónap alatt.
Az agrárközgazdász szerint a jövőben nem fog csökkenni sem a sertéshús, sem pedig a csirkehús ára a magyar boltokban.
Hat évnyi tárgyalássorozatot követően kapott engedélyt a Kínai Vámügyi Főigazgatóságtól a gyümölcs exportja.
Jó hír, hogy ma már konyhakész állapotban, tisztítva, darabolva is megvásárolható a sütőtök.
Magyarországon a jelenlegi gesztenyetermésünk a kereslet 10 százalékát fedezi csupán.
Jelentősen változnak az élelmiszer-fogyasztási szokások Németországban, egyre kevesebben vesznek húst.
Az EU cseresznye és meggy termelése a 2023/24-es gazdasági évben az előrejelzések szerint 21 százalékkal csökken.
A vöröshagyma iránti keresletet az ár nem befolyásolja számottevően, mivel a terméket nem lehet mással helyettesíteni.
Magyar javaslatra uniós szinten szigorodhat a mézkeverékek származásának jelölése.
50-60 ezer tonna hagyma hiányzik a hazai piacról, amit importból kell biztosítani.
Felkerült a Canarium ovatum Engl. szárított diója az új élelmiszerek listájára, kezdődhet a forgalmazása.
Fontos döntést hozott Svájc az üvegházakkal kapcsolatban, nagy változás jön 2040-től.
Durván megnőtt a spanyoloknál 2022-ben a marokkóból érkező áru mennyisége 2021-hez képest.
Az olasz földművelési miniszter üdvözölte a képviselőház döntését, míg az állatvédők tiltakoztak.
Lantos Csaba tájékoztatása szerint átlagfogyasztás felett sem emelkednek a gáz- és áramárak januártól.
Kompótnak is kitűnő, de nyersen is ízletes a körte, amiből évente mintegy 20-25 ezer tonna terem Magyarországon.
Hatalmas sikerrel és több mint 2000 fős rekordrészvétellel zárult a tizenegyedik Agrárszektor Konferencia.
Túl alacsonyak voltak az élelmiszerárak az elmúlt 20-30 évben Magyarországon, emellett több gond is felmerült az ágazatban.
Koncentráltabb és globálisan is nagyobb lett az uniós tejágazat a tejkvóta kivezetése óta eltelt években, de növekedett a bizonytalanság.
Jobb lehetőségek rejlenének a szántóföldi zöldségtermesztésben, de a váltás nem egyszerű, sok tudás és beruházás kell hozzá.
A jövő mezőgazdaságában is az ember fogja hozni a döntéseket, de nem mindegy, milyen információk alapján.
Hibridjeink minden jelentős tulajdonságban a megbízhatóságot képviselik.
A mezőgazdasági év csúcspontja kétségtelenül mindenki számára a betakarítás, amikor a táblákon lévő termények és takarmányok formájában elnyerjük az egész évig tartó munka eredményét.
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc
A mezőgazdasági támogatások rendszere napjainkban jelentős változásokon megy keresztül, melynek hátterében az EU által megfogalmazott elvárások állnak