Ez az állat sokat hozhat a konyhára: ebbe a bizniszbe most megéri belevágni

Ez az állat sokat hozhat a konyhára: ebbe a bizniszbe most megéri belevágni

MTI
Bárányhúsból az európai piacon hiány van és az előrejelzések szerint ez a következő években is így lesz; a következő időszakban is lesz kereslete a báránynak, éppen ezért érdemes ezzel foglalkozni - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Bács-Kiskun megyei Uszódon, egy juhtelep átadóján csütörtökön.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Holló Mátyás, a 2013-as Év juhtenyésztője címet elnyerő uszódi gazdálkodó juhtelepe beruházásának átadásán Feldman Zsolt hozzátette, az ágazat most is az exportpiacon értékesíti a termelés 90 százalékát, ami 550-600 ezer bárányt jelent, és előnyt jelent, hogy "nem vagyunk új szereplők ezen a piacon". Beszélt a juhágazatban az elmúlt években végbement komoly ágazati összefogásról, és azt mondta, a tárca 2019 óta a belföldi piacon próbálja népszerűsíteni a bárányhúst, mert az erős belső keresletre lehet építeni az eredményes exportot. Az államtitkár megemlítette, hogy az idei időjárás katasztrofális volt az aszály miatt a mezőgazdaság, kiemelten a legeltetéses állattartók számára, ezért is fontos a pozitív példák bemutatása.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy ebben az ágazatban is sokat számít a technológiai megújulás és a fejlesztés, az uszódi telep megújítását a vidékfejlesztési programból 172,5 millió forint kormányzati támogatás is segítette. Kiemelte azokat a támogatási formákat, amelyekkel segítik az ágazat fejlődését, és azt mondta, a Megújuló vidék, megújuló agrárium program elindulása új dimenziókat nyitott ki az agrárium számára. A juhágazat három fő támogatási iránya között említette a technológiai fejlesztéseket; a tevékenység környezeti hozzáadott értékének elismerését és az állatjólét növelését, valamint azokat a jövedelempótló támogatási lehetőségeket, amelyek a mezőgazdaságban általában az élelmiszertermelési potenciál megőrzését segítik elő. Az államtitkár hozzátette: az elmúlt két évben már odaítéltek 11 milliárd forintot több mint 340 juhtartó telep megújításához.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03