Újranyílt a népszerű pályázat: akár 2 milliárdot is kaphatnak ezek a magyar gazdák

Újranyílt a népszerű pályázat: akár 2 milliárdot is kaphatnak ezek a magyar gazdák

MTI
Újból pályázható február 28. óta az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás, amelynek keretében az állattartóknak ismét lehetőségük lesz nagyobb léptékű beruházásaik megvalósítására - mondta az agrárminiszter Dunaharasztiban. Nagy István a dunaharaszti Ficsor Tehenészetben az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosával, Janusz Wojciechowskival a családi gazdálkodók helyzetéről tartott közös sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt évek támogatásai lehetővé tették, hogy az ágazat behozza több évtizedes lemaradását. Az állattartás abba a szakaszba lépett, amikor megnyílik a lehetőség a versenyképesség fokozására, a nagyobb szerepvállalásra a hazai és a nemzetközi piacon.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A miniszter hozzátette: a kormány azért látta szükségét a pályázat újranyitásának, mert az eredetileg 2020 őszén megjelent 360 milliárd forint keretösszegű felhívásra közel 473 milliárd forintnyi igény érkezett. Az állandóan változó fogyasztói igények és a piacon való érvényesülés proaktív hozzáállást vár az élelmiszeripari vállalatoktól - fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy a támogatás összegére vonatkozó feltételek változatlanok, a vissza nem térítendő támogatás minimális összege célterületenként eltérően 5 és 100 millió forint között változik és maximum 2 milliárd forint lehet. 

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

EZ IS ÉRDEKELHET

Hozzátette, hogy a támogatást baromfitartók, sertéstartók, szarvasmarhatartók, juhtartók, kecsketartók, lótartók, nyúltartók, méhészek és egyéb gazdasági haszonállattal foglalkozó állattartók vehetik igénybe, főszabályként 50 százalékos támogatásintenzitás mellett új állattartó telepek létrehozására, vagy a meglévő telepek korszerűsítésére. Janusz Wojciechowski, az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosa szerint fontos kérdés, hogy a közös agrárpolitikában mit tudnak ajánlani és javasolni az olyan gazdáknak, mint Ficsor Árpád. Vannak olyan pontok az agrárpolitikában, mint az állatjólét, a génállomány megőrzése, vagy akár a karbongazdálkodás, amelyek támogatást és segítséget nyújtanak a gazdálkodóknak - mondta. Nagyon jó, hogy vannak olyan gazdák, akik miatt biztonságban érezhetjük a minőségi élelmiszerellátást - fűzte hozzá az uniós biztos.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03